A gerinc terápiája és rehabilitációja a gerinc instabilitásának mértékétől is függ. Milyen struktúrákhoz, rendszerekhez köthető a stabilitás? Mi a szerepe ebben az izmoknak, az idegrendszernek?
A gerinc estében egy szegmens két csigolya és a közte lévő lágyrészekből áll. Lágyrészek alatt izmokat, szalagokat, ízületi tokot és a gerinc esetében a porckorongot értjük (a gerinc részletes anatómiai leírása itt megtalálható). Az ízületi stabilitást fenntartó tényezőket Panjabi kutató munkája alapján három fő csoportba soroljuk: megkülönböztetünk passzív, aktív, valamint idegrendszert, ez utóbbit pedig neuromuszkuláris kontrollnak is nevezi a szakirodalom. Az optimális ízületi funkcióhoz (a szegmentális stabilitáshoz) ennek a három rendszernek a harmonikus együttes működése szükséges.
Passzív rendszer
A passzív rendszer az akaratlagosan nem működtethető elemeket foglalja magába. Ilyen elem az ízületi tok, szalagok, porckorong. A passzív rendszer helyreállítása műtéti úton történik: a műtéti eljárásokról általában az alábbi ismeretterjesztőben olvashat bővebben.
Aktív rendszer
Az aktív rendszer az izomzatot, az akaratlagosan működtethető elemeket jelenti. A fizioterápia a bergmarki-elv alapján megkülönbözteti az izmoknak felületes és mély rétegét. A felületes izomzat a globális stabilitásért, míg a mély izomzat a lokális stabilitásért felel. A szegmentális stabilitásért elsősorban a mély izomrendszer felel. A terápia során a két rendszer közötti egyensúlynak a helyreállítása a cél.
Az ágyéki gerinc szakasz lokális stabilitásában részt vevő izmok:
- a mélyen fekvő hát izom a multifidus izomzat
- a legmélyebben fekvő hasizom a transversus abdominis
- rekeszizom
- medencefenék izomzata
A nyaki gerinc szakasz lokális stabilitásában részt vevő izmok:
- elülső mély izomzat: a longus colli és capitis, valamint rectus capitis anterior és lateralis
- hátulsó mély izomzat: a multifidus, rectus capitis posterior és obliquus capitis
Neuromuszkuláris kontroll
A neuromuszkuláris kontroll a lokális izomzat kellő idejű aktivitását jelenti, így védve az ízületet a megterhelésektől. Az idegrendszer és izom rendszer közötti interakció zavara a funkcionális stabilitás csökkenéséhez vezethet. Az izomzat feletti kontroll visszanyerésére gyakran alkalmaznak biofeedbacken (azaz visszacsatoláson) alapuló terápiát. A fizioterápia során leggyakrabban nyomásváltozás mérésére alkalmas eszközzel, lézerpointerrel, felületes EMG és ultrahanggal találkozhat a beteg. A terápia az izomzat feletti kontroll helyreállításán és az állóképesség növelésén alapul. Azonos kórképpel és panasszal rendelkező betegek között individuális eltérések találhatók ezért a terápia első lépése egy részletes betegvizsgálat.
