Akik a krónikus betegség beállta után képesek az aktuális állapotukhoz igazítani céljaikat, hosszútávon egészségesebbnek bizonyultak. Tudja meg, miért!
Régóta fennálló fej- vagy derékfájdalom, cukorbetegség, szív- érrendszeri problémák, krónikus gyulladásos folyamatok, daganatos megbetegedések, autoimmun betegségek – csupán néhány példa azon krónikus egészségügyi állapotok közül, amelyek a népesség jelentős százalékát érintik.
Egy krónikus betegséget jelölő diagnózis, és annak hosszútávú következményeivel való szembesülés igen jelentős terhet ró az ember életére, hiszen bár eltérő módokon, de mindegyik krónikus állapot kihat a mindennapi aktivitásunkra, munkaképességre, társas viszonyainkra. Önmagunkról alkotott képünk megváltozik, korábbi tervek és célok megkérdőjeleződhetnek, és a betegség jövőbeli alakulásának bizonytalansága növeli a stresszt. Ezért a megváltozott egészségi állapottal való megküzdésünk módja kulcsfontosságú lehet a pszichológiai jóllétünk szempontjából, melyet korábbi egyéni tapasztalatok, családban tanult mintázatok, és személyiségjellemzőink – így a perfekcionista vonások is – jelentősen befolyásolják.
A tökéletességre törekvés kétélű kardja – A perfekcionistáknak nagyobb kihívás a krónikus betegséggel való megküzdés
A perfekcionizmus mint személyiségvonás fő jellemzője, hogy a személy igen magas elvárásokat állít fel saját maga és mások elé, teljesítményében tökéletességre törekszik az élet számos területén, ezáltal önmagával szemben igen kritikus. Számos kutatás igazolta, hogy a perfekcionista emberek jelentős erőfeszítésre képesek, ezáltal magas teljesítményt tudnak elérni az életben. Ugyanakkor a perfekcionizmus árnyoldala is köztudott, mivel rizikót jelent szorongásos és depresszív tünetek kialakulására, fokozott stresszt eredményez a mindennapokban, és rontja a megküzdést a váratlan negatív életesemények esetén, mint például egy betegség kialakulásakor. Mindezen negatív hatások hosszútávon egészségkárosítóak lehetnek, és nehezítik a krónikus betegségekhez való alkalmazkodást is.
A következőkben négy, a perfekcionistáknál gyakran előforduló tényező kerül bemutatásra, melyek bizonyítottan nehezítik a betegséggel való megküzdést.
4 ok, amiért a perfekcionistáknak nagyobb kihívás a krónikus betegséggel való megküzdés
Kontrollálásra való törekvés
A perfekcionisták akkor érzik biztonságban magukat, ha úgy érzik, kontrollálni képesek életük alakulását. Megtervezik a napjaikat, világos célokat állítanak fel a jövőjüket illetően, és törekednek a kiszámíthatóságra, előreláthatóságra, akár karrierjükben, akár magánéletükben. Ez a hozzáállás segít megteremteni azt a biztonságos meggyőződést, hogy képesek saját elvárásaik szerint teljesíteni, jól megoldani feladataikat. Egy krónikus betegség kialakulása ugyanakkor gyakran jár együtt a kontrollvesztettség élményével. A tünetek megjelenése, időbeli lefolyása gyakran kiszámíthatatlan, és az sem lehet mindig előre bejósolni, mikor várható állapotjavulás. Emellett a tünetek alakulása jelentős kihatással lehet a napi tevékenységek elvégzésére, a teherbírásra, a társas életre. A perfekcionista ember jól bevált működésmódja ilyenkor csődöt mond, hiszen fokozottan szembesül azzal, hogy nem képes kontrollálni élete fontos területeit. Így a betegséggel járó változások, és a kontrollvesztettség megélése nagyobb fenyegetést és stresszt jelent egy perfekcionista ember számára azokhoz képest, akik alapvetően teherbíróbbak az kiszámíthatatlan és bizonytalan helyzetekkel szemben.
Szigorú önkritika
Gyakori jelenség egy krónikus betegség beálltakor, hogy az ember múltbeli énjében keresi a hibát, próbálja megtalálni, mit csinált rosszul, amiért megbetegedett. A perfekcionista emberre ez különösen érvényes, ugyanis jellemző működésmódja, hogy egy negatív esemény, kudarc bekövetkeztével hajlamos saját jellemében és viselkedésében keresni a hibát, miközben a külső tényezők hatását figyelmen kívül hagyja – egy betegség esetén például a hajlamosító genetikai tényezőket. Ez a jellemző később továbbgyűrűzhet, hiszen a betegséggel járó negatív változásokat is saját kudarcnak tekinti, nem pedig betegsége következményének tulajdonítja. Így annak megélése, hogy megváltozik a munkájában nyújtott teljesítménye, hogy nehezebben tud kiteljesedni szülői, partnerkapcsolati, vagy egyéb társas szerepeiben, jelentősen rombolja önértékelését, növeli önkritikusságát. Ez az önleértékelési folyamat pedig könnyen aláaknázhatja a betegséggel való megküzdési képességébe vetett hitét.
Elszigetelődés élménye
Vitathatatlan, hogy a társas támogatás mértéke, a segítség és vigasz nyújtása nehéz helyzetekben jelentős erőforrást jelent egy betegséggel való megküzdés folyamán. A perfekcionista ember ugyanakkor betegsége következtében könnyen érezheti magát elszigetelve másoktól. Fokozott önkritikussága révén hajlamos nélkülözhetőnek, feleslegesnek látnia magát mások szemében; ugyanakkor a mások felé felállított magas elvárásai miatt úgy érzi, hogy barátai, hozzátartozói nem nyújtanak kellő figyelmet és gondoskodást őfelé. Ez a fokozott érzékenység és kritikusság kapcsolati konfliktusok forrása is lehet, ami megerősítheti az illető magányosság-érzését, és fokozhatja elszigetelődését azon társaktól, akik fontos erőforrást jelenthetnének számára.
A tökéletesség látszata
A perfekcionista embernek igen fontos, hogy hogyan láttatja önmagát mások előtt, ezért fokozott energiákat fektet abba, hogy hibátlannak, erősnek és sérthetetlennek tűnjön, míg szégyenletesnek tartott gyengeségeit és hibáit elrejteni igyekszik. Önmagunk ily módon való megjelenítése azonban hosszútávon jelentős energiákat emészt fel, különösen akkor, ha az esendőségünket növelő krónikus betegséggel kell együtt élni. A perfekcionista bár törekedhet arra, hogy betegsége ellenére továbbra is teherbírónak látszódjon, testi jelzéseinek figyelmen kívül hagyása hosszútávon még inkább ronthat az egészségi állapotán. Ez előbb-utóbb megállásra, a megváltozott teherbírással való szembesülésre készteti. Mi több, ha a betegsége ellenére minden aktivitásban részt vevő, mindig jókedvű, és a gondjait elrejtő ember egyszer csak „kidől”, azt a környezete gyakran csak értetlenül szemléli, és nem tudnak mit kezdeni a sérthetetlennek hitt társuk hirtelen előtérbe kerülő nehézségeivel. Bár a betegséggel járó gyengeségek feltárása kockázatos egy perfekcionista számára, ami megélése szerint sérülékennyé és kiszolgáltatottá teheti őt, mégis döntő fontosságú lehet a betegséggel való megküzdésében. Az önfeltárás nem csak fokozott érzékenységet és empátiát vált ki a környezettől, hanem abban is segíti az embert, hogy közelebb kerüljön saját érzéseihez, jobban megértse és kezelje a betegségével járó nehézségeit. Mindez lehetővé teszi, hogy egy reálisabb önkép alakuljon ki saját magában, amiben az erősségek mellett a gyengeségek és nehézségek is helyet kaphatnak.
Hogyan küzdhető le a krónikus betegség?
Összefoglalva, a krónikus betegséggel való együttélés esetén elkerülhetetlen, hogy az ember szembesüljön a mindennapi aktivitásaiban, szerepeiben történő változásokkal. Ez arra készteti, hogy az eddigi önmagáról alkotott képet, a saját maga felé felállított elvárásokat és célokat is módosítsa. Kutatások szerint azok az emberek, akik a krónikus betegség beállta után képesek voltak rugalmasan változni, és aktuális állapotukhoz igazítani céljaikat, hosszútávon egészségesebbnek bizonyultak. A betegséggel járó nehézségek beismerése, a rugalmasság, és alkalmazkodóképesség mind olyan tényezők, amelyekre való törekvés reálisabb önképet és célokat nyújthat. Mindez hosszútávon csökkenti a betegséggel járó stresszt, megóvhatja önértékelésünket, és megsegíti a betegséggel való együttélést.
Szakirodalmi forrás:
Molnar, D. S., Sirois, F. M., Methot-Jones, T. (2016) Trying to be perfect in an imperfect world: examining the role of perfectionism in the context of chronic illness. In: Sirois, F. M., Molnar, D. S. (eds.): Perfectionism, health, and well-being. Springer International Publishing Switzerland 2016.
