A pszichológuskeresés útvesztőjében

A pszichológiai jellegű szolgáltatások piaca rendkívül szerteágazó ma Magyarországon, ezért ember legyen a talpán, aki eligazodik a tengernyi „szakértő” kínálta portéka között.

A tisztán látást nehezíti a tájékoztatás hiánya, mivel egyes tevékenységek javallatai, azok alternatívái, valamint a kockázatok és mellékhatások tekintetében nem létezik egyetlen hiteles fórum sem a fogyasztók informálására. Pszichológusok, coachok, mentálhigiénés szakemberek, integratív terapeuták, trénerek, tanácsadók, klinikusok, pszichiáterek, családállítók, pszichoterapeuták, viselkedéselemzők és a többiek. Egyáltalán kik ők és mit kínálnak? És kihez érdemes fordulni problémáinkkal? Hogyan tudunk tájékozódni?

Fogalmak zavarában

Sok probléma egyszerű, de annál komolyabb következményekkel járó fogalmi zavarból ered, miszerint a lélektan megannyi alkalmazott ágazatát a ,,pszichológia” gyűjtőfogalmával azonosítjuk a közgondolkozásban. Az a lelki ügyekben teljességgel jártas, mindentudó szakember, akire pszichológus címszó alatt gondolunk nem létezik. Miért? Elsősorban azért mert a pszichológus kifejezés egy alapképesítést jelöl – a pszichológia a lelki jelenségek tanulmányozásával foglalkozó tudományterület, végzettség tekintetében egyetemi alapdiploma, amely gyógyító jellegű tevékenységre önmagában nem jogosít fel. A diplomás pszichológusnak nincs képessége felismerni a lélektani zavarokat, korlátozottan ismeri azok kezelési elveit, ebből adódóan nem adhat szakvéleményt, javaslatot, és nem terapizálhat önállóan. Az orvosképzéshez hasonlatosan az egyetemi padból kikerülő pályakezdő szakembert a felkészültsége arra teszi alkalmassá, hogy belépve a szakképzési rendszerbe megszerezze speciális gyakorlati tudását, ismereteit bővítse.

További felfordulásokat okoz szaksegítséget keresők körében egy másik népszerű és rendkívül megtévesztő kifejezés, mégpedig a ,,terapeuta” szó. Ezt a kifejezést bárki használhatja önkényesen, legyen szó pszichoterapeutáról 10-15 évnyi tanulmánnyal a háta mögött, vagy egy olyan személyről, aki egy rövid kurzuson szerezte meg a „gyógyító” címet. Ez a páciensekre és szakemberekre nézve egyaránt előnytelen helyzetet teremt, ugyanis a pszichoterapeuta cím megszerzése egy hosszadalmas folyamat, mely során a jelölt számos alkalommal kell bizonyítsa rátermettségét. A terapeuta kifejezés szabad használatával összemoshatók a különböző szakmai és nem szakmai tevékenységek, aminek végül a fogyasztók látják kárát.

Az sem könnyíti meg az eligazodást, hogy a „pszicho piac” másik nagy hányadában olyan szereplők végzik tevékenységüket, akiknek nincs pszichológusi (vagy orvosi) alapdiplomája, mivel más szakmákból képződtek át lelki segítővé. Ezen a területen még nehezebb megítélni a szakértői alkalmasság, hitelesség és hatékonyság, valamint felkészültség kritériumait, mert a piac szereplői eltérő képzési kritériumoknak és minősítéseknek tesznek eleget.

De akkor, hogy derül ki, hogy a megfelelő szakemberhez kerültünk? Tájékozódással.

A tájékoztatott beleegyezés ellentmondásai

A segítséget igénylő személy kiszolgáltatott helyzetben van a segítő szakember rendelésén, mely ráutaltság az un. információs aszimmetriából ered. A fogyasztó tudja, hogy problémájára valamiféle kezelést szeretne kapni, de annak a tudásnak már nincs birtokában, hogy pontosan mi a baja és mit érdemes kezdenie azzal. Ezekben a kérdésekben a szakember iránymutatásaiban bízik sokszor vakon. „A szakértő majd megmondja, hogy mit kell tennem!”– szavaz bizalmat a mindenkori kliens, lemondva a tájékoztatáshoz, tudáshoz való jogáról, amely gátolja az önrendelkezés gyakorlásában, abban, hogy korrekt ismeretek birtokában tudjon egy kezelést elfogadni vagy éppen visszautasítani.

Egy kifogásolható hasonlatként gondoljunk az autóvásárlásra. Mivel nagy anyagi tétje van, ezért legtöbbször nem érjük be annyival, hogy gurul. Ahhoz, hogy szükségleteink szerinti legjobb portékát kapjuk, kissé szakértővé kell válnunk az autók tekintetében és meg kell ismernünk a kínálatot. Így van ez a pszicho piacon is ahhoz, hogy képesek legyünk választani, látunk kell az opciókat. Ebben (elviekben) két dolog segít: a segítő szakember körültekintő tájékoztatása, valamint a fogyasztó tudatossága, önkéntes tájékozódása. Utóbbival az a probléma, hogy nincs hiteles fórum, ahol a szükséges tudás rendelkezésre állna, valamint a pszicho-képzések hierarchiája, a jogosultságok és kompetenciák rendszere sokszor még a szakmabeliek számára is nehezen átláthatók.  Előbbivel pedig az a probléma, hogy habár jogi és etikai kötelesség a „betegtájékoztatás”, de sajnos ezt az esetek egy részében nem történik megfelelően. De vajon miért? A tájékoztatott beleegyezés egyik problémája, hogy bizonyos szaktudásnak birtokában kell lenni, hogy egyáltalán kezelési alternatívákról szó essen. Ismét hasonlattal élve, látni kell a minél teljesebb térképet, hogy útbaigazítást tudjunk adni – azaz minél előrehaladottabb valaki a szakképzési rendszerben, annál szélesebb körét ismeri az alkalmazható pszichológiai beavatkozásoknak. Mindemellett klinikusként úgy gondolom, hogy diagnosztikai ismeretek elengedhetetlenek a korrekt tájékoztatáshoz, mert ,,bajmegállapítás hiányában” csak az adott módszer javallatait tudja képviselni a szakember.

A választás szempontjai

A lelki segítés szolgáltatás, ami piaccal és ágazatokkal rendelkezik, és ahol jelen van a szereplők közötti verseny.  Egyre többen választják a magánrendelést, mint megélhetési formát (mivel kevés az intézményi lehetőség), ezért egyre nagyobb a verseny a páciensekért/ ügyfelekért. Módszerek és terapeuták állnak a rajtvonalhoz és amikor eldördül a startpisztoly, akkor igyekeznek minél több ügyfelet bevonzani a versenytársakhoz képest. A puszta szakmaiság és képzettség kevésbé jelent előnyt (hiszen a fogyasztók nincsenek tisztában a különböző képzettségi szintekkel), így az ajánlások és online értékelések válnak tájékozódási ponttá, ami sok kérdést felvet a hiteles tájékoztatás vagy a fogyasztók megtévesztése kapcsán. Mindenekelőtt kérdéses, hogy valódi minőségbiztosítást jelent-e az informális ajánlás? Jót jelent, ha csupa dicséretet olvasunk egy szakemberről? Igen is, meg nem is.  A pszichoterápiás kapcsolat értékelése problémás jelenség a terápiára jellemző speciális kapcsolati jellegzetességek miatt. A terápiás kapcsolat elkerülhetetlen velejárója, hogy a páciens intenzív érzelmi viszonyulásokat (legyen pozitív vagy negatív) alakítson ki terapeutával/segítővel kapcsolatban, mely érzések múltbéli kapcsolati mintákból fakadnak. Ezek viszonyulásmódok átfesthetik a szakember képét (szélsőségesen pozitív vagy negatív irányban is), de megértésük a gyógyulás szolgálatába állítható. Egyes pszichoterápiás irányzatok (pl. pszichodinamikus terápiák) mozgósítják ezeket a jelenségeket, megannyi módszer viszont a túlnyomórészt pozitív viszony beállítására törekszik (pl. tanácsadás, kognitív vagy személyközpontú terápiák stb.).  A két munkamód más problémák átdolgozásában ideális, mégis a külső megfigyelő számára drámai különbség mutatkozhat a minősítések tekintetében.

Fontos azonban szem előtt tartani, hogy a minőségbiztosításnak van egy reális mércéje, ami nem más, mint a szakképzettség. Aki elvégezte az intézményesült (így hivatalos minősítések szerint működő) szakképzés különböző szintjeit, arról elmondható, hogy tanulta, gyakorolta és rátermettségét valamely fokon bizonyította záróvizsgái során. Ha valaki ezt nem tette meg, attól még lehet rendkívül tájékozott és gyakorlott szakember, de erre hivatalos biztosíték nincsen, ezáltal a fogyasztó vállalja a kockázatot, hogy olyan segítőhöz kerül, aki nem tudja biztosítani a célok eléréséhez szükséges színvonalat tevékenységében.

De a szakképzések között is vannak különbségek, ugyanis egyes képzések az ismeretek bővítésére irányulnak – ezeket jellemzően a pszichológusképzést is végző egyetemek szervezik – más szakképzések az alaptudástól eltérő speciális ismereteket és készségeket tanítanak. Utóbbi képzések (klinikai szakpszichológus, egészségpszichológus és neuropszichológus) orvosegyetemeken érhetők el, így egészségügyi végzettséget adnak a szakembereknek. Ez pedig azért fontos, mert az egészségügyi tevékenységet végző szakpszichológusoknak szigorú kötelessége a betegjogi és adatvédelmi szabályok betartása, orvoskamarai tagság, a beteg panaszjogának biztosítása, a betegtájékoztatás, adminisztráció, továbbá kötelező számukra a felelősségbiztosítás és a szinten tartó képzéseken történő rendszeres részvétel.

Mi a tanulság?

Jelen írás azokkal a nehézségekkel foglalkozik, melyekkel a mindenkori fogyasztó találja szemben magát, amikor pszichológiai szolgáltatást szeretne igénybe venni. A „pszicho-piacon” megtalálható számos ágazatnak, irányzatnak és módszernek meg van a létjogosultsága, így javallata is, de információ hiányában nehezebb dönteni, hogy mi számunkra az ideális. Nem tudhatom, hogy az olvasónak mi lenne a leginkább megfelelő választás a sok szolgáltatás közül, de arra bíztatom, hogy ismerje meg a lehetőségeit! Kezdetnek íme néhány javaslat a tájékozódáshoz:

Bátran tegyen fel kérdéseket a választott szakembernek!

• Tájékozódjon segítője alap- és szakképzettségéről, módszerekben való jártasságáról!
• Kérjen információt az alkalmazott módszer jellegzetességéről, indikációiról és annak korlátairól!
• Kérjen tájékoztatást arról, hogy problémájára milyen megoldási vagy kezelési alternatívák állnak rendelkezésre!
• Amennyiben szakvizsga nélkül végzi pszichológusa a tevékenységét, kérdezze meg, hogy áll-e folyamatos szupervíziós felügyelet alatt!
• Ha Ön pszichológushallgató, és tervezi szakirányú továbbképződését, akkor bizonyosodjon meg arról, hogy a választott terapeutánál szerzett önismereti óraszámot elfogadja-e a képzése!
• Alábbiakban néhány gyakori megnevezés rövid leírását találja, ami segíthet az eligazodásban.