A krónikus betegekről való gondoskodást gyakran a közeli családtagok vállalják magukra. Nekik gyűjtöttük össze tanácsainkat.
A krónikus betegekről való gondoskodás
Gerincsebészeten dolgozó pszichológusként mindennapi munkánk során, és eddigi írásainkban is nagyon sokat foglalkoztunk a hosszú időn át fennálló gerinc eredetű fájdalom lélektani vetületeivel és betegeink életminőségével. Közismert tény azonban, hogy egy krónikus gerincbetegség nem csak a páciens életére van hatással, de környezetét is jelentős mértékben képes befolyásolni, legyen szó akár családról, barátokról, vagy munkahelyi kapcsolatokról.
A krónikus betegekről való gondoskodást gyakran egy vagy több közeli családtag vállalja.
Különösen igaz ez azokra nézve, akik a krónikus betegek ellátásában segítenek. Ez a szerep nagyon gyakran egy vagy több közeli hozzátartozóra hárul. Általában házastársak, gyermekek vállalják a páciens gondozását, az ilyen jellegű segítők érzelmi terheiről eddig azonban nagyon keveset tudtunk. Egy, a Brit Orvostudományi Társaság folyóiratában megjelent tanulmány a kérdést körüljárva meglepő megállapításra jutott: egyértelmű tendencia mutatkozott, mely szerint a gondoskodó partner rosszabb életminőségben élt, mint maga a páciens.
Ebből kiindulva cikkünkben összeszedjük azokat a fontos szempontokat, melyek figyelembe vétele csökkenteni tudja az érzelmi túlterhelődés kockázatát, ezáltal növelni képes mind a páciens, mind a vele törődő hozzátartozó életminőségét. Azért is fontos kérdés ez, mert szeretteinkről gondoskodni felemelő feladat is lehet, különösen akkor, ha azt látjuk, hogy a befektetett energiánk által pozitív irányba változnak a dolgok.
1. Ne féljünk felvállalni a tényt, hogy valakiről gondoskodunk.
Főleg férfiak körében jellemző annak elhallgatása, hogy munkából hazaérve nekünk még valaki másról kell gondoskodnunk, ami sok esetben megterhelő lehet. Ha ezt a terhet még magunkban is tartjuk, annak egyenes következménye az ilyen férfiaknál jóval nagyobb arányban megjelenő klinikai szintű depresszió.
2. Ne próbáljunk úgy tenni, mintha semmi sem változott volna.
Minden, életvitelt jelentősen befolyásoló körülmény (például egy állandó fájdalommal járó gerincbetegség) hatására ugyanaz a gyászreakció figyelhető meg pácienseinknél, mint egy számunkra fontos másik elvesztésekor. Nincs ez másképp a hozzátartozókkal sem. Kell, hogy helye és ideje legyen annak, hogy elengedjük, elgyászoljuk régi, kevesebb teherrel járó életünket, vagy tartósan megváltozott minőségű kapcsolatainkat, és alkalmazkodni tudjunk az új körülményekhez.
3. Ne akarjunk tökéletes segítők lenni.
Mindenkinek vannak jobb és rosszabb napjai. A hozzátartozók gyakran számolnak be arról, hogy néha – bár mindent megtesznek szeretteikért – nem tudják szívvel végezni feladataikat. Ez teljesen helyénvaló, és emiatt nem szabad senkinek sem bűntudatot éreznie. Másfelől gyakran előfordul, hogy az igazán önfeláldozó segítő bűntudatot érez, ha néha egy-egy pillanatra jobban érzi magát, mint az a személy, akiről gondoskodik. Ha önre nézve ezt igaznak találja, ne felejtse el, hogy ez egyrészt csupán egy hiedelem, másrészt a pozitív élmények segítenek az érzelemszabályozásban, amitől a mindennapi rutin terhe enyhébbnek érződik.
4. Merjük nehézségeinket megosztani azzal a személlyel, akiről gondoskodunk.
Saját élményeink megosztása a szeretett másikkal megerősíti a köztünk lévő kapcsolatot, de ennél többről is szól ez az intelem. Nehézségeinket meghallgatva a másik fél át fogja élni, hogy ő is tud számunkra érzelmi támogatást nyújtani. Mi pedig túl azon, hogy megkapjuk ezt a támogatást, megadjuk a másiknak a lehetőséget, hogy ő is tegyen valamit a kettőnk kapcsolatáért.
5. Ne hanyagoljuk el saját egészségünket.
Nem lehet igazán hatékony segítő az, aki nem foglalkozik saját testi-lelki egészségével. Egyfelől hosszú távon csak akkor lehet másnak segíteni, ha maga a segítő arra alkalmas állapotban van, másfelől a segítő saját szükségleteinek elhanyagolása negatívan hat mind a gondoskodás folyamatára, mind a gondozottal való kapcsolatra.
6. Ne segítsünk túl sokat.
Ne felejtsük el, hogy a másokon való segítés legfőbb célja nem az, hogy helyettük megtegyünk dolgokat, hanem hogy a lehető legnagyobb mértékben visszaadjuk nekik saját életük feletti irányítás érzését. Mikor olyasvalamit teszünk, amit hozzátartozónk egymaga is meg tudna tenni, az számunkra a felesleges energia befektetés veszélyével jár, míg gondozottunk elszalaszt egy lehetőséget, hogy saját magán tudjon segíteni. Valóban nagyon fontos szempont, hogy a mindkét fél számára optimális segítségnyújtás mindig azt a célt szolgálja, hogy a páciens minél gyakrabban élje meg a saját élete feletti kontrollt.
Forrásjegyzék:
Ojeda B. et al. (2014). The impact of chronic pain: The perspective of patients, relatives, and caregivers.
Families, Systems, & Health, Vol 32(4), Dec 2014, 399-407.
Rees J. et al (2001). Quality of life: impact of chronic illness on the partner, JRSM, v. 94 (11) Nov, pp 563-566
psychologytoday.com/blog/turning-straw-gold
webmd.com
