Mindannyiunknak sokféle élménye lehet arról, hogy testi érzéseinket, fájdalmunkat hogyan tudja befolyásolni a figyelmünk elterelődése, az érzésről való előzetes várakozásunk, gondolatunk, mi több, aktuális hangulati állapotunk.
Valóban fájdalmasabb egy injekció, ha nagy fájdalomra számítunk; élvezetes foglalkozásba való belemerülés elvonja a figyelmet a testi panaszainkról; ugyanakkor egy állandósuló fájdalommal való kényszerű foglalkozás során úgy érzi az ember, hogy türelmetlenné válik, és egyre ingerlékenyebb, kimerültebb lesz.
Az érzéseinket az elménk meglehetősen rugalmasan értékeli ki, az aktuális belső állapotunk, uralkodó érzéseink, személyiségünk függvényében. Egyre több adatunk van arra vonatkozólag, hogy miképpen módosulhat idegrendszeri szinten a fájdalomélményünk. Ezáltal jobban megérthetjük, hogy milyen módon fejtik ki hatásukat az olyan pszichoterápiák, mentális gyakorlatok és relaxációs technikák, amelyek az egészségünkkel és testérzésünkkel kapcsolatos figyelemre, gondolkodásmódra, érzésekre fókuszálnak.
Bizonyított, hogy olyan helyzetben, amikor a vizsgálati személyeknek elterelték a figyelmét – akár egyszerű gondolkodtató feladatokkal –, a fájdalom intenzitását alacsonyabbnak értékelték azokhoz a személyekhez képest, akik a fájdalomra figyeltek. Amikor pedig a személyeknél pozitív hangulatot idéztek elő – például kellemes zenehallgatással, képekkel, történetmeséléssel –, habár a fájdalom intenzitását nem, de a megélt fájdalomélmény kellemetlenségének mértékét alacsonyabbra értékelték. Hasonló hatással bír az úgynevezett placebo-effektus is: önmagában már az is pozitívan befolyásolja testi érzéseinket, hogy ha arra számítunk, hogy fájdalmunk csökkenni fog. Ilyen változás valósul meg egy orvos, gyógytornász vagy pszichológus nyújtotta kezelés hatására, ha a személy kedvezőnek véli a kapott terápiát.
Ezek a különböző pszichés hatások jótékonyan befolyásolják azon idegrendszeri területek működését, amelyek a testi érzéseink kialakításáért felelősek. Továbbá módosítják az ingerek továbbításában szerepet játszó neurotranszmitterek működését is, mint például az endogén opiát rendszert, amely a szervezet természetes fájdalomcsillapítójaként ismeretes. Idegrendszerünk tehát képes „felerősíteni” vagy „lehalkítani” a fájdalomintenzitást és a megélt fájdalomélményt, és erre a folyamatra a belső állapotaink hosszútávon jelentős hatással bírnak.
Ahogy az idegrendszer pozitívan reagál a jótékony hatásokra, úgy sajnos az állandósuló, krónikussá váló fájdalominger is képes módosítani a működését. Állandó fájdalom hatására az idegrendszer érzékenyedik, a fájdalomélmény fokozódik, és gyengülnek azok az agyi folyamatok, amelyek természetes fájdalomcsillapítóként csökkentenék a megélt fájdalmat. Ezzel is magyarázható az, hogy a krónikus fájdalommal élők az alapvetően nem fájdalmas ingereket kellemetlenebbnek élik meg, a fájdalomra intenzívebben reagálnak egészséges társaikhoz képest. Egy vizsgálati eredmény jól bemutatja az idegrendszer drámai változását: már önmagában egy képernyőn szereplő ember által végzett emelő mozdulat látványa olyan idegrendszeri aktivitást vált ki a krónikus fájdalommal élők agyában, mint amilyen egy valós, átélt fájdalmas mozdulat hatására szokott mutatkozni. Mi több, a látvány az emberek egy részében szubjektív fájdalomélményt is eredményezett. Ez jól szemlélteti, hogy miképpen válik érzékennyé az idegrendszer bármilyen jellegű, fájdalommal kapcsolatos ingerre.
A folyamat azonban úgy tűnik visszafordítható: egyre több ígéretes kutatási eredmény születik a test-elme kapcsolatára fókuszáló terápiák idegrendszerre kifejtett jótékony hatásairól. A fájdalommal kapcsolatos gondolatainkra, hiedelmeinkre és viselkedésünkre épülő kognitív-viselkedésterápia, a módosult érzékeléssel és élményfeldolgozással dolgozó hipnoterápia, illetve a lelki harmóniát és nyugalmat elősegítő meditációs és relaxációs technikák, jógagyakorlatok hosszútávon mozgósítani képesek az idegrendszer fájdalomkontrolláló képességét. Jelentős eredményekről van szó, hiszen az idegrendszert vizsgáló képalkotó eljárások segítségével objektív adatokat kaphatunk olyan terápiák hasznáról, amelyekben a javulás megélése – és ahogy a fájdalom megélése is – alapvetően szubjektív, és csupán egyéni élménybeszámolók nyújthatnának támpontot.
Bármelyik fent említett terápiát részesítjük is előnyben, mindegyiknél kulcsfontosságú:
-
A gyógyulással kapcsolatos motiváció, és a hit, hogy képesek vagyunk aktívan hozzájárulni az állapotjavulásunkhoz; illetve
-
a kiválasztott terápiás módszer, gyakorlat rendszeresítése a mindennapjainkban, ami később szokásunkká, életvitelünk részévé válhat.
Az eredmények fő üzenete tehát, hogy az test-elme interakcióra fókuszáló technikák segítségével, gondolataink és érzéseink közvetítésével aktívan hozzájárulhatunk saját jóllétünk és egészségünk megőrzéséhez, javulásához.
Irodalom
Bushnell, M. C., Ceko, M., Low, L. A. (2013) Cognitive and emotional control of pain and its distruption in chronic pain. Nature, 14, 502-511.
