A legkülönfélébb módokon birkózunk meg mindennapi fájdalmainkkal – van, aki gyógyszert vesz be, mások próbálják elterelni a figyelmüket róla, egyesek relaxálnak, bíztatják magukat. Abban azonban mind megegyezünk, hogy megkísérlünk valamilyen stratégiát kialakítani a fájdalom csillapítására. Ezen stratégiák között igazoltan megállja a helyét a spirituális gyakorlat, a ”magasabb értelem” keresése.
„Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!”
Madách Imre: Az ember tragédiája
Számos ember, akinek folyamatos vagy visszatérő fájdalma van, arról számol be, hogy vallásban vagy a spiritualitás valamely formájában keres gyógyírt bajára, például imádkozik, vagy egyéb spirituális gyakorlatot folytat. Egy 2004-es felmérés alapján a krónikus fájdalombetegek közel 60%-a alkalmazza fájdalomcsökkentő stratégiaként az imádságot. Sőt, a krónikus fájdalommal küzdők körében megnő a valószínűsége annak, hogy a személy valamely rendszeres spirituális gyakorlatot folytasson. A fájdalomtól szenvedő emberek közel 40 százaléka kerül közelebb a spiritualitáshoz, vagy válik vallásosabbá. A betegség és a szenvedés a ”magasabb értelem” keresésére ösztökél minket.
Mára közismert egészségpszichológiai tény, hogy a vallásosság egészségvédő hatású. A vallásos hiedelmek és a spirituális gyakorlatok egyaránt hatással vannak gondolkodásunkra, érzelmeinkre és arra, hogy milyen reakciókat adunk a környezetünk, testünk vagy lelkünk történéseire. A hit ténylegesen enyhítheti a fájdalmat.
De mi az a spiritualitás?
Meghatározhatjuk úgy, mint belső indíttatást az élet végső kérdéseinek és magasabb céljának keresésére. Ez a szemlélet fontos szerepet játszik a nehéz élethelyzetekkel való megbirkózásban, mint amilyen egy betegség. Nem társul vele szükségszerűen valamely magasabb erőben való hit, azaz a spiritualitás tágabb jelentéssel bír a vallásnál. Ugyanakkor a keresés leggyakoribb megnyilvánulási módja a vallásgyakorlás, de olyanok is vannak, akik spiritualitásukat közvetlenül a természettel való kapcsolatukban fejezik ki. A „többletjelentés keresése” ugyancsak megjelenhet a zenehallgatásban, művészetekben, különféle filozófiai gondolatok formájában, valamint a barátokkal és a családdal való kapcsolatban.
A spiritualitás tehát egy megküzdési mód, ami segít megbirkózni életünk nehéz vagy nagy feladatot jelentő helyzeteivel. Egy kapaszkodó, amely erőt és kitartást ad az embernek, hogy átlendüljön a problémáin, mint amilyen egy gerincműtét vagy egy krónikus betegség. Ugyanakkor, mint minden megküzdésnek, a spiritualitásnak is vannak előremozdító és hátráltató formái a gyógyulás szempontjából.
Általánosan jobb pszichológiai, fizikai és egészségi állapotnak örvendenek és hamarabb gyógyulnak azok az emberek, akik aktívak és vallásosságukban nem a saját felelősséget hangsúlyozzák. Szintén hatékonyabb megküzdés, ha az egyénnek és a felsőbb erőnek egyaránt jut szerep, egyfajta kollaborációban valósul meg a problémák feldolgozása. Ezzel szemben rosszabb általános állapot és magasabb halálozási ráta jellemző azokra, akik folytonos küzdelmet élnek meg a hitükkel kapcsolatban. Ezek az emberek passzívak, problémáiknak kiszolgáltatottabbak, úgy érzik, hogy elhagyta őket a magasabb erő.
Hogyan hat a vallásosság/spiritualitás a fájdalomra?
A vallási/spirituális elfoglaltságok csökkentik a szorongást, lehetővé teszik a relaxációt és pihenést, így csökken az izomfeszültség – utóbbiról tudni kell, hogy az érintett területek lecsökkent vérellátása fájdalomfokozó hatású.
Lehetőséget teremt arra, hogy az ember a betegséget egy magasabb cél összefüggésében pozitívan értelmezze úgy, mint iránymutatást vagy fejlődési lehetőséget. A spirituális és vallási szövegeknek és gyakorlatoknak figyelemelterelő hatása van – így kevesebbet törődünk a kellemetlen érzésekkel, és javul a fájdalomtoleranciánk. A vallás közösségteremtő hatású – támogatást kapunk és adunk másoknak, amely fontos erőforrása a gyógyulásnak.
Összességében a hitnek és az akaratnak tudományosan igazolt pozitív hatása van a krónikus betegségekre, fájdalomra és a műtétből való felépülésre. A segítő gyógyszereken és orvosi módszereken túl rendkívüli jelentőséggel bír, hogy megőrizzük elszántságunkat és hitünket a gyógyulásban.
