Krónikus beteg a családban – kommunikáció a beteggel

A krónikus betegség kialakulása és fennmaradása nem csak a beteg számára jelent életminőségbeli változást, de közvetett módon a beteg szociális hálóját is befolyásolja. A beteg rokonai, barátai részesévé válnak a betegséggel együtt járó terheknek, alkalmazkodniuk kell szerettük testi, lelki folyamatainak megváltozásához, követni kell állapotát, a beavatkozásokat és a kezeléseket.

Ez megkövetel egyfajta életmódbeli, hozzáállásbeli illeszkedést is, hiszen a beteg állandó segítségre szorulhat. Ez legfőképp a legközelebbi családi szinten fejt ki hatást (pl. házastárs, szülők, gyermekek). A szakirodalom sok helyen említi a hozzátartozók és a beteg lelki folyamatváltozásainak együtt változását. Ez legfőképp a mindennapi kontaktusban lévő, gyakran a beteggel egy háztartásban lévő személyekre igaz. A családdinamika megváltozik, a betegszerep akár állandósulhat is, mely a betegségben szenvedő ember identitásvesztéséhez és elszigetelődéséhez vezethet. Megjelenhet a bűntudat, a harag érzése, melyek konfliktusok forrása lehet. Lehetséges, hogy a betegség specializáltsága kapcsán az egyes családtagok félelmei aktiválódhatnak, ezzel láncreakciót indukálva. A betegséggel együtt járó változások kezelése is nehézséget jelenthet (testkép megváltozása, szexuális problémák, szerepvesztés stb.).

Nagyon fontos, hogy a család hogyan reagál, hogyan követi a betegség lefolyását. Elengedhetetlen tehát a megfelelő kommunikáció, a betegséghez való megfelelő hozzáállás.

A hozzátartó-beteg kommunikációja

A hozzátartozó kommunikációja a megbetegedett családtag felé nagymértékben befolyásolja a beteg szomatikus állapotváltozását, valamint viszonyulását a betegségéhez, hiszen a kapcsolat mélységéből adódóan a beteg tájékozódási pontnak érzi őt. A beteg sokszor saját maga előtt sem meri bevallani félelmeit, szorongásait, nem, hogy azokat ki tudná fejezni környezetének, ahonnan sokszor az a jó szándékú attitűd származik, hogy meg fog gyógyulni.

A nyílt, őszinte kommunikáció sokat segíthet a beteg helyzetének elfogadásában

A beteg helyzetét segítheti, ha kommunikációnkban figyelünk az alábbi tényezőkre

1. Hallgassuk meg a beteget! Jó, ha a családtag illeszkedik a beteg beszédének tematikájához, illeszkedik hangulatához. Lehetséges, hogy a beteg szívesen beszél félelmeiről, szorongásairól, de az is lehet, hogy néhány életeseményt akar megosztani betegsége előtti időszakból. Legyünk elfogadóak és megértőek. A nagyon erős pozitív szuggesztiók, mint „úgyis rendben lesz minden”, „meg fogsz gyógyulni” egyes esetekben azt keltheti a betegben, hogy egyedül maradt érzéseivel, azokat senki nem érti meg.

2. Fontos, hogy a beteget úgy kezeljük, ahogy korának megfelelő! Mivel a betegszerep egy kiszolgáltatott állapot, sokszor a kórházi környezet implikál egyfajta gyermeki szerepet, mely a beteget frusztrálhatja, és még jobban elveszti önállóságát. A kommunikációban jó arra törekedni, hogy ugyanúgy teljes értékű ember, akinek reálisak félelmei ebben a helyzetben. Kezeljük őt egyenrangú partnerként.

3. Ahhoz, hogy jobban megismerjük miben is van a beteg, legjobb mód a kérdezés. Így megtudhatjuk, mit is gondol a helyzetéről a beteg, és mire van szüksége. Akkor tudunk a betegnek jól segíteni, ha nem kitaláljuk igényeit, hanem azt egyenes a betegtől tudjuk meg. Ha megfelelő odaforduló attitűddel vagyunk felé, biztosan szívesen megosztja, mivel tehetnénk könnyebbé helyzetét.

4. Ha a beteg kíváncsi, mi történik kórházi tartózkodása alatt a mindennapi életben, osszuk meg vele a legfontosabb történéseket, így érezheti, hogy továbbra is a család része, és akár döntésekbe is részt tud vállalni, ezzel is megélve, hogy státusza nem változott. Ha látjuk, hogy erre igénye van, mindenképp válaszoljuk, de kérésére tegyük azt. Sok beteget megnyugtat, hogy tisztában van a világban és az otthonában zajló történésekkel, így nem szűkül be teljesen betegségére.

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a nyílt, őszinte kommunikáció sokat segíthet a beteg helyzetének elfogadásában, olyan módon, hogy emberi méltóságától nem fosztjuk meg. Ha hitelesen, őszintén fordulunk a beteghez, könnyebben tudja majd megosztani belső érzéseit, mert látni fogja, hogy megoszthatja ezeket a történéseket.