Mindannyian érezhetjük a saját bőrünkön is, hogy manapság egyre nehezebb úgy talpon maradni, hogy közben az ember teljes odaadással csinálhassa azt, amiben a legjobb.
Erre szolgál torokszorító példával a Dévény Alapítvány jelenlegi helyzete is, hiszen a világon egyedülálló terápiával foglalkozó intézmény napjai – ha kis túlzással is, de – meg vannak számlálva.
Dévény Anna immáron több mint 35 éve foglalkozik koraszülöttekkel, sérült gyermekekkel, valamint felnőttkori mozgás-rehabilitációval és korrekcióval: amikor épp nem az újszülöttek között van, a Magyar Állami Operaház balett-együttese számára tart speciális tréninget. Hivatását és életét azonban arra tette fel, hogy a szülési oxigénhiányban agykárosodást szenvedő gyermekek kezelhetők, állapotuk pedig javítható legyen. Ebben hozott áttörést az alapítvány saját, speciális manuáltechnika-gimnasztikai módszere, a DSGM, amit közel három évtizednyi munka előlegezett meg, valamint tökéletesített.
A DSGM eljárásként a gyógyítást és a mozgásfejlesztést öleli fel, és a szülési oxigénhiány miatt kialakult, központi idegrendszeri eredetű mozgásfejlődési zavarokat igyekszik gyógyítani. Így azok a szülők, akiknek koraszülött a gyermekük, apró tünetekből gyanakodhatnak arra, hogy a család új tagjának saját egészsége, és leendő teljes élete miatt szüksége lehet a kezelésre. Ezek a tünetek valóban aprók, azonban fontosak: amennyiben a csecsemőnek lassú a mozgásfejlődése, nyálzása intenzív, nehezen szopik, izomtapintata puha, vagy épp merev és feszes, esetleg gyakori a fejének hátrafeszítése és a törzsének homorítása, netán tiltakozna a hason fekvő helyzet ellen, akkor igen nagy a valószínűsége annak, hogy orvoshoz kell fordulniuk. Ugyanígy figyelni kell a gyermek bőrszínét, izomtónusát, reflexingerlékenységét, valamint a baba légzését és szívfrekvenciáját amellett, hogy alkalmasint figyelünk a pici mozgására, végtaghasználatára is. Amennyiben itt aszimmetria vagy kihasználatlanság jelenik meg, szintén célszerű minél előbb orvoshoz fordulni, ugyanis a kezelhetőségnek az egyik legfontosabb tényezője az idő: minél hamarabb elkezdődhetnek a vizsgálatok és a gyakorlatok, annál nagyobb a gyógyíthatóság valószínűsége. A DSGM hatékonysága így is önmagáért beszél: a gondozott gyermekek 70–80%-a gyógyítható ezzel a módszerrel.
A kezelések során a terapeuta fokozatosan elnyeri a gyermek bizalmát olyan gyakorlatokkal, amelyek számára kedvesek (gondolva itt a közös játékra, esetleg az éneklésre), és emellett a kezelést is hatékonyan kell végeznie. A módszer, mint olyan, az izomzatra és az idegrendszeri szabályozásra van hatással: a kezelésnek három célja van, a kontraktúra oldása, az izomhelyzet normalizálása, valamint az idegrendszer direkt stimulálása. A kontraktúra egyik fő felelőse az izmokat körülvevő vékony hártya (a fascia), mivel az sérülés vagy inaktivitás esetén összeugrik, és így kisebb felületre kényszeríti az izomrostokat annál, mint amin működni képesek. Ezt a mechanikai akadályt mechanikai úton, kézzel végzett technikával lehet feloldani, ennek célja pedig a fascia feloldása. Az izomhelyzet hasonlóképp a mozgáson keresztül normalizálódik, míg az idegrendszeri stimuláció lényege, hogy a direkt ingerlés beindítja az agyon keresztül a kihasználatlan izmok működését. Lényegében ez utóbbinak köszönhető a szülési agykárosodás (a cerebralparesis) gyógyítása.
Az intézmény pedig, amely egyedülálló a világon, mostanra már nem engedheti meg magának az ingyenes vizsgálatokat. Bár a Dévényi Alapítványt befogadta az OEP, onnan csak a működési költségek 1/3 része folyik be, a másik 2/3-ot pedig az alapítványnak kell előállítania. Sajnálatos módon az adófelajánlásokból évről évre kevesebb pénz érkezik be, és októbertől kezdve már az alapvető vizsgálatért is fizetni kell 5000 forintot, hogy valamilyen formában fenntartható legyen az előjegyzésekben így is gazdag és méltán keresett intézmény. Pedig a kezelés ellenlábasainak nyomására már a minőségbiztosításra is törekszik az alapítvány: az alábbi, folyamatosan frissülő listára kattintva elérheti, hogy Magyarország határain innen és túl kik rendelkeznek megfelelő képesítéssel ahhoz, hogy gyermekük életét és fejlődését rájuk bízhassák. Márpedig a Dévényi Alapítvány célja megérdemli azt a figyelmet és támogatást, amely az intézmény fennmaradását, zavartalan működését biztosítaná.
A Dévény Alapítványt az alábbi módon támogathatja:
Adója egy százalékát az alábbi adószámra utalhatja el: 19624679-2-41
Az intézmény bankszámlaszámai (a közleményben fel kell tüntetni a saját adószámot):
CIB-forintszámla: HU09-10700440-66668053-51100005
CIB-euroszámla: HU64-10700440-66668053-50000005
OTP: 11713005-20067474
Telefonon pedig a +36-1-1360034 szám hívásával 250 forinttal támogatja az alapítványt.
Üdvözlöm:avval kérdéssel fordulok önökhöz 2013 januárban műtötték a L4-L5 lumbális csigolyámat majd 3 hónap múlva a műtéti területen csecsemő kéznyi dudorodás jelent meg!ezért a a hátamra feküdtem vagy hajolásnál megfeszül eszméletemet vesztettem,majd 2013 szeptemberben újra műtötték de sajnos nem sikerült a a dudor még nagyobb lett.szeretném tudni lehet e csinálni vele valamit?a liqvor miért nem szívódik fel? lehet nem jó helyen érdeklődöm deha tudnak valamit nagyon meg köszönném üdv jozsefin