A Scheuermann-betegség a gerinc csontosodási zavarainak egyik típusa, amely a háti gerincszakasz görbületének (kyphosis) fokozódásával jár, melynek hátterében a csigolyák szerkezeti deformitása áll.
Előfordulási gyakorisága az átlagos populációban 1% és 10% közé tehető a korábbi vizsgálatok adatai alapján.
Holland kutatóorvosok célul tűzték ki, hogy felmérik a holland lakosság körében radiológiai képalkotó leletek alapján a Scheurmann-betegség előfordulási gyakoriságát, valamint meghatározzák a diagnózishoz szükséges kritériumokat. Vizsgálatukat az 1990-es „Rotterdam Tanulmány” keretén belül végezték.
A kyphosis púposságot, a gerinc háti hajlatának megtörését jelenti.
A tanulmány keretén belül 2753 személy oldalirányú röntgenfelvételét vizsgálták meg, a páciensek életkora 45 és 89 év között volt. A Scheuermann-betegség diagnózisához a Sørensen and Sachs kritériumokat használták.
677 (24,6%) esetben találtak a normálistól eltérő képet mutató csigolya zárólemezt. 140 (5,1%) személynél ékcsigolya jelenlétét diagnosztizálták. Ezen deformitások leggyakrabban a középső háti gerincszakaszt érintették. A csigolyákat érintő eltérések a férfiak esetében szignifikánsan több esetben fordult elő. Összesen 127 fő volt, akinek mindkét deformitás előfordult az oldalirányú röntgenfelvételén, akik közül 111 ember esetében a háti görbület (kyphosis) mértéke meghaladta a 45°-ot. A betegség előfordulási gyakorisága férfiakban 4,5%-nak, nők esetében 3,6%-nak adódott.
Vizsgálatuk összefoglalásaként megállapították, hogy az általuk vizsgálat populációban a Scheuermann-betegség átlagos előfordulási gyakorisága 4%. Összegzésként elmondják, hogy férfiakban gyakoribb az ékcsigolya jelenléte, valamint a zárólemezek eltérései.
A holland szerzők tanulmányuk eredményeit a nemzetközi gerincgyógyászat egyik rangos lapjában, a Spine-ban tették közzé (SPINE Volume 38 , Number 19 , pp 1690 – 1694).
