Valamennyien tisztában vagyunk az egészségügyben dolgozók extrém megpróbáltatásaival a több hullámban zajló pandémiában, szerepükkel abban az ember feletti küzdelemben, amelyet a koronavírussal fertőzött egyének életéért, gyógyulásáért folytatnak. A járványhelyzetből természetszerűen és szükségszerűen adódó korlátozások miatt átrendeződtek a betegellátás prioritásai.
Célkitűzés
Ismeretes, hogy a gerincproblémával küzdő krónikus fájdalombetegek száma évről évre emelkedik. A gyógyszer- és fizioterápia-rezisztens esetekben a műtéti procedúrák korszerűsödésével és tökéletesedésével egyre növekszik a gerincsebészeti indikációk, és ezzel párhuzamosan – különösen az elektív gerincműtétek esetén – a várólistás betegek száma is. Jelenleg 1300-an várnak intézetünkben [Országos Gerincgyógyászati Központ, a szerk.] valamilyen típusú gerincműtétre. Több százzal bővült a számuk a járványhelyzet okozta korlátozások miatt, amely a már meglévő esetszám jelentős torlódását eredményezte.
Rövid interjút készítettünk telefonon az utóbbi fél-egy évben várólistára kerülő betegeinkkel abból a célból, hogy tájékozódjunk, hogyan változott állapotuk-életminőségük a korlátozások miatti várakozás óta [Patient Reported Outcomes (PROs)].
Módszer
Az interjúra kerülő betegeket a betegkoordináló asszisztens választotta ki random módon azon páciensek közül, akik a második és a harmadik járványhullámban kerültek a várólistára, s akiknek műtéte már a járványügyi korlátozások miatt halasztódott.
A riportot orvos végezte, előre összeállított egységes, 11 kérdésből álló kérdéssorozat alapján, 20 olyan kiválasztott betegnél, aki a kérdező orvos számára ismeretlen volt.
Az előzetes műtéti indikációt komplex állapotfelmérés (gerincgyógyászati orvosi, radiológiai, funkcionális, pszichológiai, labor- és aneszteziológiai vizsgálat) előzte meg. A javasolt műtét típusa egy-vagy több szintes stabilizáló műtét volt. A jelöltek között szerepelt első, második vagy harmadik gerincműtét, krónikus visszatérő elsődleges regionális, valamint krónikus másodlagos posztoperatív derék és/vagy alsó végtagi radicularis vagy pseudoradicularis fájdalomegyüttessel.
Az átlagéletkor 65–68 év volt, a nő:férfi arány 2:1.
A kérdések a következőkre irányultak:
– a fizikai állapot változása,
– a munkaképesség,
– a gyógyszerszedés,
– az életminőség,
– a fájdalom mértéke képzeletbeli vizuális analógskálán 0-tól 10-ig értékelve,
– tud-e, vagy tudott-e igénybe venni valamilyen konzervatív terápiás szolgáltatást a várakozó időintervallumban?
– Mint minden krónikus állapot, így a krónikus gerincfájdalom is számos komorbiditással jár együtt (hangulatzavar, alvászavar, szorongás), ezért kvantifikálva 0-tól 5-ig (0 a legjobb és 5 a legrosszabb állapot) ezeket a tényezőket is értékeltük.
– A fájdalombeteg életében a család és a környezet szerepe nagy jelentőségű a fájdalommal való megküzdésben, ezért ennek hátteréről is informálódtunk.
Eredmények
A véletlenszerűen interjúra kiválasztott betegeink az idősödő nem aktív korosztályból kerültek ki (átlagéletkor 65–68 év); az előjegyzés óta eltelt időben 85%-uknak rohamosan vagy fokozatosan romlott az állapota; egy beteg számolt be enyhe rosszabbodásról, egy személy az állapota stagnálásáról, s egy pedig lekerült a várólistáról, mert javult a státusza.
Az állapotromlásról beszámoló páciensek napi aktivitása jelentősen limitált lett, plusz anyagi terhet okozva legtöbbjüknek, mert a biztonságos közlekedés érdekében – s mert járásuk és mozgáskészségük jelentősen romlott – csak taxival tudnak közlekedni. Költségnövelő tényező, hogy még a támogató családi háttér ellenére is a legtöbben napi fizetett segítséget vesznek igénybe.
A romló státusz számos esetben bizonyára újabb állapotfelmérést is igényel majd, a szóba jövő műtét jellegének változása miatt.
Fizioterápiás és egyéb alternatív kezelés jelen helyzetben nem elérhető számukra, gyógyszeres fájdalomcsillapítás – mivel a fájdalmat VAS: 4-től 9-es skálán jelezték átlagban – szinte mindennapossá vált. Többen megemlítették betegoktatási programunk hasznosságát, igyekeznek betartani az ott hallottakat a fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő készítmények potenciális mellékhatásai miatt; egy-két páciens már jelezte a gastrointestinalis panaszok jelentkezését. A legtöbben azt a tornagyakorlatot végzik többé-kevésbé rendszeresen, amit intézetünkben tanultak meg az önkezelés részeként.
Egy kivételével szinte valamennyien megemlítették a fájdalom miatti rossz alvásminőséget (4-5-ös a skálán), a romló napi teljesítményt és a fáradtságot.
Annak ellenére, hogy a megkérdezettek mindannyian támogató, megértő családi háttérről tettek említést, a fentiekből következően a hangulatuk 90%-ban rossznak mondható vagy hullámzó, az érzelmi hullámzások mélypontjaival küzdenek.
Megjegyzendő, hogy a megkérdezettek közül – egy kivételével, aki közben lekerült a várólistáról – valamennyien várják a minél előbbi műtéti beavatkozást, bíznak orvosukban és a műtét sikerében. Ez a pozitív attitűd, elsősorban annak köszönhető- ezt betegeink kiemelten említették – hogy kezelőorvosuktól igen részletes tájékoztatást kaptak a műtét szükségességének miértjéről, a műtét jellegéről és a várható kimenetelről.
Következtetés
Számolni kell azzal, hogy a járvány csillapodásával, majd elmúltával a poszt-Covid időszak kihívásai az egészségügyi ellátórendszert tovább fogják terhelni, hiszen a szolgáltatások leállítása és korlátozása miatt háttérbe szorult a fájdalommal küszködő betegek adekvát kezelése, gondozása, ami számos negatív következménnyel járt és jár. Különösen tetten érhető a probléma a krónikus fájdalomban szenvedő gerincbetegek esetében, akik hosszú hónapok, esetleg évek óta várnak a romló állapotuk, elvesztett mozgásfunkcióik visszanyerését célzó gerincműtétre.
A biztató és hiteles betegtájékoztatást ebben az elesett és kiszolgáltatott állapotban hangsúlyosan fontosnak tartjuk.
A szöveg eredetei megjelenési helye WebDoki, május 5.
