Jill Urban az Oxfordi Egyetem Élettan, Anatómia és Genetika Intézetének emeritus professzora.
A professzorasszony a johannesburgi Witwtersrand Egyetem vegyészmérnöki szakán szerzett diplomát, majd doktori téziseit a londoni Imperial College-ban védte meg. Több, mint 40 éve kutatja a csigolyaközti porckorong sejtbiológiáját és működését, 30 éve a világ egyik leghíresebb egyetemén, az Oxfordi Egyetemen.
A porckorong kutatás nemzetközi szaktekintélye (publikációs jegyzéke itt található), akinek előadásait a tudományos konferenciákon a legintenzívebb szakmai figyelem és vita kíséri. Számos nemzetközi tudományos díjat nyert a porckorong élettanának kutatásában elért eredményeivel. Jill Urban munkásságának köszönhetően a porckorong belsejében zajló kémiai és biológiai folyamatok természetét, a kémhatás, az oxigén- és a tápanyag-áramlás törvényszerűségeit ma már ismerjük. Az élettani folyamatok változásainak és a porckorong degenerációnak (kopásnak) összefüggéseivel kapcsolatban, ezek genetikai hátterét is intenzíven tanulmányozza a professzor asszony munkacsoportja. Az egyik legnagyobb ilyen témájú nemzetközi kutató-konzoricum, a Genodisc projekt vezetője is Jill Urban. Ebben a projektben az Országos Gerincgyógyászati Központ orvosai és kutatói is részt vesznek, az Európai Uniós konzoricum tagjaként.