A gerincferdülés (scoliosis) jelenlétét általában a serdülőkor kezdetén fedezik fel a gyermekek vagy szüleik, a háziorvos vagy a tornatanár, mely a lelki fejlődés szempontjából egy lényeges és gyakran meglehetősen viharos időszak.
Mivel a kamaszok fokozottan érzékenyek a testi változásokra, az ilyenkor jelentkező betegség még nagyobb megterhelést jelent, nagyobb megküzdést igényel, mintha előbb vagy később kéne szembesülni vele. A progresszív idiopáthiás scoliosis esetében a test változásai idővel egyértelműen láthatóvá válnak: kifejezettebb lesz a bordapúp, a vállak helyzete megváltozik, és a csípő állása is aszimmetrikus lesz. A deformitással élő gyermekek egyre több energiát és figyelmet fordítanak hátuk eltakarására, visszahúzódóbbá és szorongóbbá válhatnak, önbizalomhiány, önértékelési problémák jelenhetnek meg, kortárs kapcsolataik sérülhetnek. A diagnózis és a kezelés korai fázisa emiatt feszültségekkel teli időszak mind a beteg, mind családja számára. Egy kutatás során megkérdezett gyerekek és családjuk 40%-a élt át elszigeteltséget, tagadást és distresszt a kezelés korai szakaszában.
Korzett-kezelés
A legtöbb gerincferdülés ismeretlen eredetű (ún. idiopáthiás), azaz nem tudni, mi okozza a megjelenését. Mindebből az következik, hogy „gyógyításra sincsenek maradéktalanul biztos módszerek: a korzett és a gyógytorna csupán egy esély a rosszabbodás megállítására, illetve a korrekcióra. Ennek tudatában kell a serdülőknek megkezdenie hosszú, mindennapos küzdelmét, felvállalnia a családja, társai és idegenek előtt egy jobbára ismeretlen segédeszközt és egész életmódját a korzett-kezeléshez igazítani.” – írja Schuster Barbara szakdolgozatában*.
Azokban az esetekben, amikor konzervatív kezelés kerül szóba, a serdülők félelme fokozódhat, és vannak olyanok, akik (mivel leggyakrabban nincsenek fájdalmaik) nehezen látják be a korzett-viselés szükségességét. Ilyen esetekben alapvető fontosságú, hogy a korzettet felíró szakorvos, illetve a korzettet készítő mester körültekintően elmagyarázza a kezelés szükségességét mind a gyermek, mind pedig a szülők számára. A szülők együttműködése alapvető fontosságú abban, hogy a gyermek az előírt módon hordja a korzettjét, hiszen ha ők nem következetesek a viseléssel kapcsolatban, az megnöveli annak lehetőségét, hogy a serdülő sem fogja viselni a segédeszközt.
A korzett-kezelés elfogadtatásában nagy segítséget jelent a pszichológiai támogatás, illetve a kortársak támogatása, melyre speciális csoportok, rendezvények és táborok nyújtanak lehetőséget.
Ha felmerül a műtét lehetősége
Műtétre több okból kerülhet sor. Az orvosok számára elsődleges cél a progresszió megállítása, a fájdalom csökkentése vagy megelőzése, a rokkantság megelőzése és a funkciónövelés. Pszichológiai szempontból lényeges, hogy a műtét által lehetőség nyílik az önbecsülés és az élettel való elégedettség növelésére. Ha a szülő és a gyermek is úgy dönt, hogy vállalja a műtétet, kiemelkedően fontos, hogy döntésük mögött a megfelelő információk és a bizonyosság érzése álljanak. A döntési folyamatban segítségükre lehetnek az orvosok, a pszichológusok, és nem utolsó sorban azok a gyermekek vagy felnőttek, akik már túl vannak a műtéten.
A gyakran szorongáskeltő kórházi környezet, az esetlegesen felmerülő komplikációk, a műtét utáni felépüléssel járó kellemetlenségek, az iskolai hiányzás és a társak hiánya a gyógyulás során mind egy-egy leküzdendő feladat a műtétre kerülők számára.
Számos kutatás kimutatta, hogy a műtéttel való elégedettség nem csupán a műtét eredményességétől függ, hanem sokkal inkább attól, hogy a műtétre kerülő fiatal hogyan áll hozzá, mit vár a műtéttől, hogy mennyire szorong tőle, illetve hogy milyen pszichológiai jellemzőkkel bír (például hogy milyenek a megküzdési stratégiái). Ezért tartjuk nagyon fontosnak azt, hogy a fiatalok megfelelő pszichológiai felkészítésben részesüljenek, illetve hogy a műtéttel kapcsolatban megfelelő információkkal rendelkezzenek.
Mi lesz a műtét után?
A szakirodalmi adatok alapján a serdülők és a szüleik általában elégedettek a műtét eredményével. Bár a lábadozási időszak nem könnyű, mégis úgy látják, hogy megérte a fáradozás és a befektetés. Érdekes adat azonban, hogy az elégedettség mértéke nem attól függ, hogy milyen lett a hátuk: azok, akiknek maradt egy kis görbületük a műtét után, nem feltétlenül elégedetlenebbek azoknál, akiknek nem maradt semmilyen görbülete. A különbséget a műtét előtti időszakban találhatjuk: azok, akik megfelelő lelki felkészítésben részesültek, általánosságban véve elégedettebbek voltak az eredménnyel, mint azok, akik nem részesültek ilyenben – és ez független a műtét orvosi eredményétől. Ezért tartjuk fontosnak a megfelelő pszichés felkészítést a műtétre.
A műtét hatására a gyermekek testképe is jelentős változáson megy keresztül: magasabbak, szimmetrikusabbak lesznek. A változáshoz való hozzászokáshoz idő kell, ugyanis a korábban kialakított testkép nem változik meg olyan gyorsan, mint a gerincoszlop alakja a műtét során. A rehabilitáció időszaka megfelelő arra, hogy a serdülő felfedezze új külsejét, majd pedig a megfelelő idő elteltével újra részt vegyen, immáron egyenes gerincoszloppal, sok élménnyel és tapasztalattal, több önbizalommal élete folyamatában: a kortárs kapcsolataiban, az iskolában és a szabadidős tevékenységekben.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a pszichológiai distressz is lehet negatív hatással a gyógyulásra, mivel csökkentheti az együttműködést mind a fűző viselése során, illetve növelheti a műtét utáni pszichológiai nehézségek valószínűségét. Mindezek fényében fontos, hogy egészen a diagnózistól, a konzervatív és műtéti kezelésen át a fiatalok és családjuk megfelelő és szakszerű támogatásban, felkészítésben részesüljenek. Az információk birtokában lévő, reális elvárásokkal bíró, kevésbé szorongó serdülők nagyobb valószínűséggel kerülnek elégedetten, érettebben és függetlenebbül otthonukba a gerincferdülés kezelését követően.
*Schuster Barbara: A gerincferdülés lelki megközelítésben című szakdolgozat, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola, 2007.
Szóljon hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Üdv!
Örülök, hogy létezik ez a központ, és hogy rátaláltam. Két éve szenvedek a gerincferdüléstől, de nekem megragadt egy szinten, nem romlott, ehhez biztosan hozzájárult az is, hogy tornázok, illetve gyógyúszásra is jártam nagyon aktívan. Látszólag nem javított a helyzetemen, de biztosan megállította a romlást…
Nekem szinte alig látszik, bordapúp nem alakult ki, a vállaim szintje közel azonos már, a tornáknak betudhatóan (szerintem)… nekem a medencémnél látszik az egyenetlenség. A jobb oldalamon a csípőízületemnél az ízületi fej kattog, de nagyon rossz hallani és nem is merem úgy mozgatni, hogy kattogjon, mert félelmetes… nem tudom, hogy az ottani elváltozás miatt-e, de a jobb oldali combcsontom mintha hosszabb lenne a másiknál…
Tudni kell rólam, hogy a tanulás miatt, nyáron meg a lustaság miatt nem mozogtam és ami a legrosszabb, ültem… még csak nem is feküdtem… szóval nekem ezer százalék, hogy a mozgásszegény életmód miatt alakult ki, de eszméletlenül makacs, és eszméletlenül fájnak, égnek az izmaim. Főleg a lapockáim közti izmok, de az ágyéki szakaszon is érzem a terhelést, ha már ülök… ja, ülni nem is tudok szinte… csak ha tornáztam előtte. Még azt szeretném elmondani, hogy úgy figyeltem fel erre két éve, hogy ahogy bal lábamra álltam öltözéskor például, idegi alapon éreztem, hogy fáj a csípőmtől a lábamig… akkor apukám elvitt egy gerincmasszőrhöz, az a személy csavargatott össze-vissza, ropogtatott… fájni nem fájt, csak hallottam. Ezt követően a derekam nem fájt. Egy-két hónap múlva visszamentem, újra megtörtént a kezelés és ezóta a kezelés óta a jobb oldalamon a derekamban érzem, hogy nincs valami a helyén… lassan két éve… eddig ahova mentem, dobáltak össze-vissza, mind azt mondta, semmi bajom, a gyógytornászok mondták egyedül, meg egy reumatológus, hogy gond van, amit amúgy is tudtam… már el vagyok keseredve de nagyon, meg akarok gyógyulni. 10-es korom óta orvos akarok lenni, a problémámból kifolyólag ortopéd-traumatológus, de ilyen fájdalmakkal ez ki van zárva, kezdve az előadásokra való beüléssel, át a műtéteknél való órákig tartó állással… márpedig ez a célom és nem szeretném a korábbi hibám miatt az életemet elrontani. Most halasztok egy évet, ugyanis pont az utolsó gimnáziumi évemre összejött mindenféle egészségügyi gondom, fő problémaként a gerincproblémám, de inzulinbaj is, meg az orrommal is volt gond, ezért nem tudtam úgy foglalkozni a tanulással, mint azelőtt. Szóval idén nem jutottam be, de ezerrel tanulok, az nem akadály, most sikerülni fog, csak szeretném, ha a gerincem még ebben az évben helyre jönne különben nem jöhet össze a célom, ami egyenlő lenne számomra a halállal… meg eleve ezzel a fájdalommal együtt élni is rettenetes, pedig tényleg utálom sajnáltatni magam, nem is panaszkodom, mert felesleges, viszont most már megoldást kell találnom és végleg pontot tenni ennek a történetnek a végére, ezt eddig lehetett húzni úgy gondolom. Szeretném a segítségüket kérni, mit tegyek? Apukám azt mondta, felvisz Budapestre, ha ott van megoldás, tehát nem akadály, a nagy távolság ellenére sem, csak kérem valami műtét-mentes megoldást ajánljanak nekem! Előre is köszönöm szépen.
(Ez a név egy fantázianév.)