Tompaság a fejben, fáradékonyság, fájdalmas és kellemetlen érzések a testben, izomgyengeség… valószínűleg ismerősen hangzó tünetek.
Egy betegség, vagy egy terheltebb időszak folyamán sokan megtapasztalják, hogy az ilyen panaszok milyen jelentős kihatással vannak mindennapjainkra. Képzeljünk most el egy olyan embert, akinél ezek panaszok nem múlnak el napról napra, hanem hónapokon át fennállnak. Fáradtsága, amit eddig csak az időjárásnak, vagy éppen a munkahelyi leterheltségének tudta be, makacsul uralja mindennapjait. Hiába igyekszik többet aludni, és több időt szentelni a kikapcsolódásnak, úgy érzi, nem tud eléggé feltöltődni, a napi teendőire koncentrálni. Háziorvoshoz fordul, aki a tünetek enyhítésére gyógyszert ír fel, és további szakorvosi vizsgálatokra utalja be. Az orvosi eredmények „negatívak”, a vélemények ellentmondanak, netán a panaszok „orvosilag nem meghatározottak”. Máshol pszichés eredetet, depressziót véleményeznek a tünetek mögött. Mindeközben emberünk egyre inkább elbizonytalanodva, kétségbeesve, és tehetetlen dühvel kering az egészségügyi ellátórendszer megállói között. Kezdi úgy érezni, az orvosok nem fogadják el a panaszait, nem tekintik azokat valódinak, miközben azok valós akadályozottságot jelentenek az életében.
Változékony tünetek, bizonytalan kiváltó okok
Az orvosilag nem meghatározható eredetű panaszok mértéke nagyobb, mint gondolnánk. A WHO felmérései szerint átlagosan 20 százalékra tehető azon betegek száma, akik olyan problémákkal keresik fel a háziorvost, amelyek hátterében nem található egyértelmű organikus ok. Egy hazai vizsgálat eredménye szerint a háziorvosok úgy vélik, hogy körülbelül minden harmadik beteg (34,7%) nem meghatározható eredetű problémával fordul hozzájuk. [1] Az ilyen, orvosilag nem meghatározott tünetek esetén felmerül a szomatizáció lehetősége is, mely szerint a tünetekhez lélektani tényezők is hozzájárulnak. Fontos leszögezni, hogy nemcsak a bizonytalan eredetű tüneteknél, hanem szinte bármely betegség folyamatában megjelenhet a szomatizáció jelensége, hiszen még egy jól behatárolható betegség tüneteit és gyógyulási folyamatait is jelentősen befolyásolhatják pszichológiai tényezők. Ezért bizonyos esetekben fontossá válhat a pszichológiai kivizsgálás is, hiszen a betegség megjelenését megelőző (netán azzal kapcsolatba hozható) stresszorok, a tünetekkel kapcsolatos hiedelmeink és vélekedéseink, illetve a betegség lefolyása alatti lelki változásaink (emelkedett a feszültségérzés, szorongás, lehangoltság) mind fontos szempontok a gyógyulást tekintve.
Bizonytalan eredetű testi tünetek – bizonytalan gyógymód? A krónikus fáradtság szindróma
Némely tünetek kiváltó okát a gyakorlatban azonban igen nehéz tisztázni, amelyet jól példáz a krónikus fáradtság szindróma. Mára már önálló kórképként tekintünk rá, ugyanakkor a fáradtság, mint vezető panasz esetén sok más lehetőség is felmerülhet: fertőzés, pajzsmirigy-alulműködés, autoimmun betegség, gyógyszer mellékhatás, depresszió, krónikus stressz, vagy akár burnout-szindróma. A kezelőorvosok olykor bizonytalanul, és frusztrációval fordulnak az egyértelműen nem meghatározató eredetű tünetekhez, hiszen így a kezelési mód sem egyértelmű. Gyakran „pszichés eredetűnek” vélik a panaszokat, majd a beteg a hagyományos szomatikus gyógyászat és a pszichiátriai-pszichológiai ellátás közötti bizonytalan mezsgyéjére kerül. Ebből adódóan a beteg megbélyegezve érzi magát, és az egészségügybe vetett bizalma megrendülhet. Több betegség azonban arra világít rá, hogy csupán organikus, vagy csupán lelki okra redukáló dualista szemlélet nem helytálló. Hiszen fennálló tüneteinket a biológiai elváltozásokon túl a pszichológiai jellemzők, a betegség szubjektív megélése, a viselkedés, illetve a tüneteknek társadalmunk által meghatározott jelentései mind együttesen alakítják.
A krónikus fáradtság szindróma, mint diagnózis
A krónikus fáradtság szindróma (chronic fatigue syndrome, CFS) általában egy influenzaszerű megbetegedés után kezdődő, legalább hat hónapig fennálló, igen változatos szomatikus és pszichés tünetekből álló kórkép, mely először az amerikai középosztályban ütötte fel a fejét. Nőknél másfélszer gyakrabban fordul elő, és leginkább 20 és 40 éves kor között jelentkezik.
A panaszok összetett volta, és más betegségek tüneteire való hasonlósága miatt sokáig nem tekintették önálló kórképnek. Gyakran vélik úgy, hogy a depresszió, krónikus stressz, vagy más nem diagnosztizált betegség okozza. Mára az orvostudomány egyre inkább önálló kórképnek tekinti, mely kortól, nemtől, rassztól függetlenül világon bárhol előfordul. Fő tünete az állandósult, súlyos kimerültség, és a nem pihentető alvás. Napközben rossz közérzet, gyors fáradás, koncentrációs, illetve memóriapanaszok jellemzőek, és gyakran jelentkezik fejfájás, izom- és ízületi fájdalmak, torokfájdalom. A panaszok intenzitása igen hullámzó tud lenni. A tünetegyüttes kiváltó oka nem egyértelmű, kialakulásban vírus okozta fertőzés, immunrendszer alulműködése, az agy bizonyos területeinek működési rendellenessége, táplálkozási problémák, illetve tartós stresszorok egyaránt felelősök lehetnek. Valószínűleg több tényező együttes interakciója hozza létre, amelyben szervi, pszichológiai, és életmódbeli tényezők egyaránt szerepet játszanak. Máig jelentős tudományos vita zajlik arról, hogy a CFS mennyiben köthető biológiai vagy pszichológiai tényezőkhöz. Kutatások sokasága igazolja a biológiai elváltozások jelentőségét, mintegy kivívva a krónikus fáradtság szindróma valós betegségstátuszát. Ugyanakkor a „fizikai vagy pszichés” logika könnyen tévútra vezethet, hiszen az eredményes kezelés szempontjából nem hagyhatjuk figyelmen kívül egyik tényezőt sem.
Krónikus fáradtság szindróma, mint társadalmi stresszt leképező tünet
Orvostörténeti szempontból mindig érdekes kérdés, hogy jellemzően mely tünetek és betegségek ütik fel fejüket egy társadalomban, ugyanis a betegségekkel kapcsolatos ismereteink és vélekedéseink érdekes módon képesek társadalmi szinten befolyásolni a tünetek gyakoriságát és jellemzőit. Manapság nagyon könnyen elérhető ismereteink vannak a különféle betegségekről. A nyugati kultúrára egyfajta hiperérzékenység jellemző, mely abban mutatkozik, hogy sokkal érzékenyebbé váltunk a testi jelzéseinkre, és hajlamosak vagyunk azokat fizikai betegségeknek tulajdonítani. Mindebben a médiának igen jelentős hatása van, elég, ha csak a fájdalom és a kimerültség legyőzését célzó gyógyszerek reklámáradataira gondolunk. Az olyan tünetek, mint a fájdalom és a fáradtság, az élet általános részeivé váltak, és hajlamosak vagyunk orvosi, legalábbis gyógyszeres segítségért nyúlni.
Bizonyos betegségekre úgy is tekinthetünk, mint az általános társadalmi stressz tünethordozói. Erre hazai példa a depresszió ugrásszerű megnövekedése a ’90-es években, ami sokak szerint az új társadalmi-gazdasági kihívások, és az egzisztenciális bizonytalanság megerősödésének eredménye. Hasonlóképpen, az elsőként a nyugati kultúrában megjelenő krónikus fáradtság szindróma a társadalmi elvárásokra adott reakcióként is tekinthető, ahol az aktív, több szerepben is magas elvárásoknak megfelelő, a munkában kiteljesedő, és önmagát megvalósító emberkép vált ideális, elérendő céllá. Ezzel egybecsengenek azok az eredmények, amelyek szerint a CFS diagnózissal élő emberek zöme a tünetek megjelenése előtt aktív és tevékeny életmódot élt, fokozott teljesítményközpontúság és mások igényeinek figyelembevétele volt jellemző. Mi több, a CFS tünetek megjelenése előtt sokan jeleztek negatív életeseményt, valamilyen kudarc, vagy trauma bekövetkeztét. Azok az emberek pedig, akik javulást érzékeltek eme krónikus állapotban, elsősorban a tudatos életmódváltásukban látták a pozitív változás kulcsát.
Kezelés és „állapotmenedzsment”
A krónikus egészségügyi problémák jelentős életminőség-romlással járnak, emellett a munkából való kiesés és az egészségügyi kiadások révén komoly társadalmi szintű problémát is jelentenek. A gyógyuláshoz hozzájáruló terápiás módok fejlesztése lényeges népegészségügyi kihívást jelent. A probléma megoldásához azonban fontos szempont, hogy a krónikus betegségek esetén nem feltétlen a diagnózison és a megfelelő terápián van a hangsúly, hanem a tünetek enyhítésén, és a megfelelő életminőség biztosításán. Erre jó példa a CFS, hiszen bár a kutatások több, a tünetekért felelős biológiai tényezőt is találtak, mégis a gyógyulást garantáló kezeléshez vezető út még messze van. A klinikai tapasztalat egyre inkább azt igazolja, hogy az állapotjavulás nem várható csupán egy gyógyszeres kezeléstől; az ennél jóval több tényező függvénye:
- Az átfogó orvosi kivizsgálás minden esetben elsődleges. Egyrészt ki kell zárni más betegségek valószínűségét, másrészt bizonyos gyógyszeres terápiák (antidepresszánsok, gyulladáscsökkentők, fájdalomcsillapító gyógyszerek) hatékonynak lehetnek a CFS tünetek enyhítésében. Mint minden krónikus állapotnál, a rendszeres orvosi utánkövetés, és az együttműködésen alapuló orvos-beteg kapcsolat itt is kiemelendően fontos.
- A pszichoterápiás kezelés a tünetek lehetséges kiváltó, és fenntartó pszichológiai és környezeti szempontok felől közelíti meg a problémát. Pszichológus segítségével a betegnek jobb rálátása nyílhat arra, melyek azok a tényezők, amelyek tüneteihez hozzájárulhatnak; illetve olyan stresszkezelő technikákat, megküzdései módokat építhet be, melyek révén harmonikusabb állapotot tud megteremteni mindennapjaiban.
- Mindezek mellett az életmódváltozásra való törekvés kiemelendő. Akik jelzésképpen tekintenek betegségükre, és változtatnak a bevett rutinon, hamarabb élnek át pozitív változást. Ilyen lehet az alvási szokásokon való változtatás, a munkával töltött idő csökkentése a kikapcsolódás javára, és a változatosabb mindennapokra való törekvés (sportolás, új hobbikba való belefogás).
A CFS jól példa arra, hogy a korábbi betegségfelfogástól eltérő szemlélettel érdemes fordulnunk a krónikus állapotokhoz, ami a biztos gyógyulást hozó kezelés helyett az állapotmenedzsmentre teszi a hangsúlyt. Ez nem egy konkrét terápiát jelent, hanem komplex életmódváltozást. A változásra való törekvés magába foglalja az öngyógyítás egyre nagyobb igényét is. A változás és az öngyógyítás tekinthetőek tehát kulcsfogalmaknak, hiszen egy krónikus állapot javulása nagyban függ attól, mennyire érezzük felelősnek magunkat a sorsunk alakulásáért.
Az írás alapjául szolgáló szakirodalom:
Csabai Márta (2007) Tünetvándorlás. A hisztériától a krónikus fáradtságig. Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest.
[1] Csabai Márta: A szomatizáció szociálpszichológiai kutatásának tudományos és társadalmi környezete. Pszichológia 2006/4 289-305
